Inklúzió a munkahelyen

Mi történik akkor, ha valakit nem a teljesítménye alapján ítélünk meg a munkahelyén, hanem azért, mert nem úgy kommunikál, kapcsolódik vagy nem olyan metódusok szerint dolgozik, ahogyan azt a többség megszokta?

A neurodivergens munkatársak – például az autista vagy ADHD-s kollégák – sokszor nem a szakmai tudásuk hiánya miatt kerülnek hátrányba, hanem azért, mert a viselkedésüket a környezetük félreértelmezi.

A különbözőségből így fénysebességgel lesz negatív címke:

❌ Kerüli a szemkontaktust? → Őszintétlennek vagy bizonytalannak gondolják.

❌ Részletes kérdéseket tesz fel? → Kötekedésnek vagy a tekintély megkérdőjelezésének veszik. 

❌ Egyenesen, kertelés nélkül fogalmaz? → Tiszteletlenségnek, udvariatlanságnak, vagy éppen fenyegetőnek (!) minősítik. 

❌ Pontosítást, egyértelmű instrukciókat kér? → Kompetenciahiányt feltételeznek mögötte. 

❌ Kerüli a kötetlen networkinget és a céges bulikat? → Azt gondolják, hogy nem csapatjátékos. 

❌ A kolléga csak néhány közös kávézáson jelenik meg, kerüli a zajos ebédlőt, az ebédet külön és/vagy más időpontban fogyasztja el? → Antiszociálisnak vagy rugalmatlannak könyvelik el.

Nézzünk rá egy kicsit más szemszögből:

🔷 Lehet, hogy valaki azért kerüli a szemkontaktust, mert így tud igazán figyelni arra, amit mondasz. 

🔷 Lehet, hogy azért kérdez sokat, mert hibátlanul akarja elvégezni a feladatot. 

🔷 Lehet, hogy a direkt beszéd számára a legőszintébb és legpontosabb kapcsolódási forma. 

🔷 És lehet, hogy a zajszűrős fejhallgató vagy az elvonulás nem elutasítás, hanem a szenzoros túlterhelés elleni védekezés, hogy utána fókuszáltan tudjon dolgozni és maradjon energiája a nap hátralévő részére (a szenzoros túltelítődések ugyanis brutálisan leürítik az energiaraktárainkat)

A fentiek természetesen nem azt jelentik, hogy minden kommunikációs nehézség a neurodivergenciából fakad, vagy hogy a munkahelyi keretek ne lennének fontosak, viszont mielőtt minősítenénk, érdemes mindig megértenünk a mögöttes működést!

A valódi szakmai érték a hozzáértésben, a megbízhatóságban, a problémamegoldásban és a felelősségvállalásban rejlik – ezek pedig sokféleképpen megnyilvánulhatnak.

Mit tehetünk vezetőként és kollégaként?

1️⃣ Kérdezzünk ahelyett, hogy feltételezünk. Ne a szemkontaktusból következtessünk az őszinteségre, és ne a kérdések számából a hozzáértésre. 

2️⃣ Tegyük egyértelművé az elvárásokat. Ami az egyik embernek magától értetődő, a másiknak nem biztos, hogy az. A világos instrukciók az egész csapatnak segítenek. 

3️⃣ A valós teljesítményt értékeljük. Attól, hogy valaki másképp kapcsolódik, még lehet a csapat legértékesebb tagja.

4️⃣ Ne csak az egyéntől várjunk alkalmazkodást. Egy valóban befogadó munkahely azt is megvizsgálja, hogy a saját íratlan szabályai és környezeti adottságai kiket zárnak ki akaratlanul!

  A sokszínűségnek nem egy kipipálandó kommunikációs célnak, hanem napi gyakorlatnak kellene lennie. Nem attól lesz értékes, hogy beszélünk róla, hanem attól, ha a munkahelyi környezetünket, a folyamatainkat és a kultúránkat is úgy alakítjuk, hogy abban mindenki akadálytalanul létezni és alkotni tudjon. 💙

💬 Te találkoztál már olyan céggel, amely büszkén hirdeti magáról, hogy neurodiverz-barát és befogadó munkahely, de a valóságban ez kimerül a kommunikációs szinten – és a mindennapokban továbbra is a merev, elavult elvárások dominálnak?

Multitasking – az agy halála?

Beszéljünk pár szót a multitaskingról (több tevékenység vagy feladat egyidejű, illetve egymással párhuzamos végzését jelenti), ami a régi iskola HR-eseinek egyik kedvenc szófordulata. 😆

Ezen a képen az egyik kutyám van, éppen multitaskingol (AI-al rásegítettem egy kicsit a szemek pozíciójára, hogy átmenjen az üzenet 😁) . Az egyik szemével a krumplit figyeli a sütőben, amivel rám néz, azzal pedig azt kutatja, én éppen mit eszem, mindezen multitasking folyamat közben pedig az új iskola szerint éppen bedől az agyi kapacitásának a 40%-a (🤨❓).

A viccet félretéve álláshirdetésekben gyakran találkozunk a multitasking fogalmával, amin az „újhullámos” mentáltrénerek, mint én, már csak mosolygunk.

Valójában nem a hatékonyság növeléséről, hanem a figyelem folyamatos megosztásáról van szó, amely komoly negatív következményekkel jár a fizikai és a mentális egészségünkre. 😖

👉 Szász Máté neurobiológust szeretném idézni ezen a ponton:

„A multitaskingban az a szörnyű, hogyha feladatot váltasz, a feladatváltási költség a teljes agyi kapacitásod 40%-a lehet. 40%-ot az agyi kapacitásodból akkor sem veszítesz, ha masszív demenciában vagy. Tehát 80 éves korodra sem veszítesz 40%-ot, magyarul 40 éves korodban az agyad rosszabb állapotban lesz, mint egy 80 éves, demens embernek. Egy multitaskingban a feladatváltás után, ahhoz, hogy visszatérjen az agyad az eredeti, mélyfókuszba, 20 percre van szükséged.”

A multitasking főbb káros hatásai lehetnek:

• Romló teljesítmény és hatékonyság: Az agyunk nem képes egyszerre két összetett feladatra fókuszálni; valójában csak gyorsan váltogat közöttük. Ez a váltogatás időt veszíti, és több hibához vezet.

• Csökkent koncentráció: A folyamatos kapkodás miatt felüleletessé válunk, és nehezebben tudunk mélyen elmerülni egy-egy fontos feladatban.

• Magasabb stressz és szorongás: A feladatok közötti ugrálás növeli a szervezetben a stresszhormonok (például a kortizol és az adrenalin) szintjét, ami kimerültséghez és szorongáshoz vezet.

• Memóriazavarok: A felületes odafigyelés miatt az információk nem rögzülnek tartósan a hosszú távú memóriánkban, így nehezebben tanulunk és emlékszünk vissza dolgokra.

👉 A multitasking fényes csillaga letűnőben van, ha ilyet látsz egy álláshirdetésben, az bizony: red flag lesz. 🛑